2017. január 30., hétfő

Saját írás~3

Anna



A fene egye meg! Már megint kihűlt a kávém! –szidta magát némán Viki.
Egy boxban ült az ablak mellett, ahonnét tökéletesen rá lehetett látni az utcára, és hallani az üveg túloldalán lezúduló esőcseppek halk, kemény kopogását. Minden reggel korán kelt, csak hogy nyitásra érjen be a kis cukrászdába. Körülbelül hat hónapja fedezte fel a kis városszéli üzletet, de amint belépett, rögtön magával ragadta a bolt belsejének nyugalma és szépsége. Attól kezdve ez lett a kedvenc helye, szinte minden nap betért, hogy a legfinomabb kávéjukat, a Latte-t szürcsölgetve írhasson.
A mai nap is éppen ezt tette, de mint minden alkalommal, ezúttal is túl sokáig merengett. Észre sem vette, hogy a pincérnő ott áll mellette, és már másodszorra teszi fel a kérdést:

- Megmelegítsem újra? –kérdezte mosolyogva.
- Jaj, Petra! Gondolatolvasó vagy! Nagyon megköszönném.
- Nem kell ehhez különleges képesség, Szívem. Ismerlek már. –kacsintott a lányra, majd megfogta a bögrét és visszavitte a pulthoz.
Ritkán jöttek új emberek ide, leginkább azok töltötték fel a helyet, akik rendszeresen járnak. Emiatt is volt olyan meglepő, amikor egy iskolás kislány belépett az ajtón. Esernyő nélkül érkezett, az arcán lévő egykori sminket már rég elmaszatolták a vízcseppek. Magához szorította a táskáját, és odament egy asztalhoz, ami kettővel volt csak Vikié mellett. Látszott rajta, hogy szomorú és fázott a kinti hidegben, de ennek ellenére nem rendelt semmit. Viki amint meglátta, máris azon kezdett gondolkodni, miként szólíthatná meg. Gondolatmenetét az újra felbukkanó Petra zavarta meg.- Tessék! Ezúttal addig idd meg, amíg még meleg.

- Köszönöm szépen! –mondta még mindig elmélázva. –Petra! –lehalkította a hangját –látod ott azt a lányt?
- Igen. Miért?
- Szerinted mit keres itt?
- Nem tudom. Fura szerzetnek tűnik. Túl fiatal az ilyen külsőhöz. Talán csak elhagyta az esernyőjét és nem akart jobban megázni.
- Beszélnem kéne vele, nem gondolod?
- Ahogy akarod. Bár úgy vélem felesleges. Szemmel láthatóan nem vágyik társaságra.
- Nem gond. Hoznál nekem kérlek egy gyümölcsteát? Szeretném odavinni neki.
A nő bólintott, majd elindult a forró italért, ő pedig ezalatt nekiállt leírni a lehetséges megszólításokat, mivel fogalma sem volt miként kezdeményezzen beszélgetést a lánnyal.
Annyira belemerült a jegyzetelésbe, hogy észre sem vette, amikor a pincérnő visszahozta a teát. Tudta, lassan idelye lesz odamenni, különben még elmegy a lány. Sosem kezelte jól az ilyen helyzeteket, kiment a mosdóba, majd visszajött. Visszament a pulthoz, váltott néhány szót Petrával, majd nagy nehezen összeszedte magát és leült a kislánnyal szembe.

- Szia! Viktória vagyok. - nyújtotta felé mosolyogva a kezét.
- Mit akarsz? –kérdezte kissé dühösen.
- Hogy hívnak?
- Anna.
- Szép neved van. –mosolygott rá.
- Tudom. Mit írtál? Te valami író vagy?
Kissé meglepte a lány nyers stílusa, de ez sem tántoríthatta el céljától.
- Olyasmi.
- Minek írsz, ha nem vagy író?
- Mert szeretek írni. Boldog vagyok, ha ilyen formába fejezhetem ki magam.
- Aha.
Egyre idegesebb lett. Petrának valóban igaza volt, a lány nem akart beszélgetni. Ekkor eszmélt rá, hogy a teát még mindig a kezében szorongatta.
- Tessék. Ezt neked hoztam.
Anna pár pillanatig nézegette, majd vonakodva elfogadta. Talán egy kicsit meg is enyhült.
- Hány éves vagy?
- 13. –felelte a lány.
- Elmondod nekem, mi történt? Hátha tudok segíteni.
- Nincs nekem semmi bajom! –csattant fel a lány –És ha lenne is, mit tudnál te tenni ellene?
A pincérnő is felkapta erre a fejét. Kérdőn Vikire nézett, aki bólintással nyugtázta, nincs semmi gond.
- Miért nincs esernyőd?
Anna már épp válaszra nyitotta a száját, de legnagyobb meglepetésére könnybe lábadtak a szemei és könnyei patakokban csordogáltak le kerek arcocskáján. Még a felé nyújtott zsebkendőt sem akarta elfogadni. Néhány perc elteltével valamelyest megnyugodott, és némán zilált. Amíg a kislány a szemét törölgette, ő csak türelmesen várt. Remélte, megnyílik magától és nem kell tovább faggatnia. Így is rosszul érezte magát, esze ágában sem volt felzaklatni, csupán csak segíteni szeretett volna.
Már azon gondolkozott, hogyan kérjen bocsánatot, amikor a lány hirtelen megszólalt. Eleinte csak halkan beszélt, aztán egyre tisztábban és érthetőbben. Elmondott mindent, az egész történetet.


Elmesélte, hogy régen nem ilyen volt. Nagyon imádott olvasni, és különleges ruhákat hordott. Nem sok barátja volt, de nagyon szerette őket. Mindig különcnek tartották a többiek, de nem zavarta a csúfolódás, hisz a társai olyanok voltak, mint ő. A többiekkel már nagyon várták a hetedik osztályt, egész nyáron arról beszéltek milyen jó lesz majd. Egyik este amikor náluk voltak, a barátai azt mondták, hogy elmennek innét. Először ugratásnak hitte, de amikor rájött,hogy nem viccelnek,annyira szíven ütötte, meg sem hallgatta, miért. Csak annyit érzékelt az egészből, hogy magára hagyták, akik a legfontosabbak számára. Azóta nem is beszélt semelyikükkel.
Amint elkezdődött a tanév, egyre kevésbé bírta ki a gúnyolódást, és egyre magányosabb lett. Úgy gondolta, az a legjobb megoldás, ha olyan lesz mint a többiek. Fokozatosan kezdett átállni, és egy hónap múlva már egyre többen beszélgettek vele.


Azt mondta, sok dolgot csinált mások kedvéért, amire nem büszke. Ma pedig kicsapták az iskolából, de nem mer a szülei szeme elé kerülni, ezért jött ide. Ezután nem mondott semmit, csak hallgatott. Pár perc néma csend után ismét megszólalt:
- Tudom, mit szeretnél mondani, de nincs szükségem rá, sem a sajnálatodra.
- Miért nem szóltál senkinek?
- Mégis mit mondtam volna? Hogy nincsenek barátaim, mert mindenki túl furcsának tart?
- Akkor sem ez lett volna a megoldás. –próbált lágyabb hangsúlyra váltani.
- Hanem micsoda? Mondani könnyű. Olyan világ ez, ahol csak akkor lehetsz valaki, ha olyan vagy, mint a többség. Ahol nem kapsz szeretetet, de így legalább nem is bántanak.
- De emiatt még nem kell feladnod magad.
- Valóban? Éljek úgy, hogy más nem látja meg, milyen is vagyok valójában, vagy úgy, hogy olyan leszek belül is, mint amilyen kívül? Úgy vélem, a másodikkal kevesebb a gond.

Viki hirtelen azt sem tudta, mit mondjon. Eddig is számtalanszor hallott már ilyen esetekről, de ilyen közelről még sosem látta. Az döbbentette meg legjobban ebben az egészben, hogy ez a kisgyerek még csak 13 éves, de már átlátja ezt az egészet, és felnőttebb gondolkodása van –még ha rossz is- mint néhány nála idősebbnek.
Ismét túlságosan elmerült magában, észre sem vette, hogy a lány már felállt az asztaltól és épp az ajtó felé tartott. Utána szólt, de hiába. A lány olyan gyorsan tűnt el, ahogy érkezett. Csak egy cetlit hagyott az asztalon, amire ezt írta:

" A képzeletedre bízom! ;) Te mit gondolsz? " 
Sziasztok! :)
A legutóbbi könyvajánló után úgy gondoltam, szinte rögtön jöhet is a következő, de sajnos sokat kellett tanulnom mo
stanában,és nem igazán volt időm olvasni. Most itthon vagyok pár napig, mivel kissé megfáztam. Remélem most már ki tudom olvasni a Változások korát, hiszen így is bűntudatom van amiért már két hete olvasom. Ezt a kis történetet 2 napja kezdtem el, és most fejeztem be. Sokat javítgattam rajta, át is írtam a második felét. Ti mit gondoltok, mit írt a cetlire? :) Remélem nektek is tetszeni fog, az ajánló pedig nemsokára érkezik. :)

2017. január 15., vasárnap

Bogár Erika: Végtelen mezők vándora

Könyvértékelés


Sziasztok! :)
Pár napja volt az előző kritikám, viszont azóta kiolvastam ezt a novellás kötetet és nem bírom ki, hogy ne írjam le a vele kapcsolatos érzelmeimet. Amint befejeztem, már nyúltam is a gépemért, hogy leírhassam azt a rengeteg gondolatot, ami a fejemben kavargott, de sajnos csak most jutottam el odáig, hogy befejezzem. Ez előtt még két könyv elolvasása tervben volt, de így utólag belegondolva jobb hogy nem várattam meg. Még soha nem olvastam ilyen jellegű és terjedelmű műveket, bár ezután ez valószínűleg meg fog változni. Ti se sajnáljátok az időt novellák, főleg ennek az olvasására! :)



„Bogár Erika minden itt olvasható novellájában megtalálhatóak a mély érzelmek, az örömök és a fájdalmak, az emberi gyarlóságok, a becsület vagy a becstelenség, és az Olvasó rádöbben: szinte alig létezik mai életünkben olyasmi, ami az idők során képes radikálisan változni. Az önzés, a kegyetlenség, az erőnkkel való visszaélés mindig létezett, és létezni is fog.
Ám hiába tudatosítjuk mindezt önmagunkban, mégsem érzünk az írónő novelláinak elolvasása után letargiát, legfeljebb némi léleképítő szomorkás ízt, ami ugyanúgy a magasabb szintre emelkedés irányába képes az emberi pszichét fordítani.
Jobbá lenni, és jobbá tenni másokat és magunkat! –, ez villan elsőnek az Olvasó elé, ha a novellák esetleges burkolt célját boncolgatja.”




A BORÍTÓ
Első ránézésre kicsit régebbi típusúnak tűnik, de ez nem jelenti azt, hogy rossz lenne. Az alapszíne szép, és a képen is sok olyan motívum megtalálható, melyről a történetekben is szó van. Egyszerű, mégis nagyszerű borító. Bár véleményem szerint sokan eső ránézésre nem olvasnák el, hisz a borító alapján ítélnék meg (akinek nem inge ne vegye magára), de ez egy nagyon rossz hozzáállás. Egyrészt azért, mivel figyelem felkeltő szerepétől függetlenül a tartalmon van a hangsúly, valamit ez egy teljesen szubjektív megítélés, hisz mindenki másképpen lát mindent. Szinte képtelenség olyan borítót találni, mely minden ember tetszését egyaránt elnyeri.


A TÖRTÉNETEI
Többes számban írtam, mivel ez a kötet nem csak egy novellát tartalmaz, hanem nyolcat. Ennek köszönhetően ezt nem úgy fejtem ki mint a többit, hanem mindegyiket külön-külön.

Magdaléna

Ennek a története egy disztópiára épül, ahol a világ már pusztulóban van, és csak egy kis műanyag steril város maradt meg, ahol betegségek és minden gond nélkül élhetnek az emberek. Az én szívemnek különösen kedvesek és egyben elborzasztóak a disztópiák. Tetszett az egész mű mondanivalója, és a jellemfejlődés, amit képes volt az írónő egy pár oldalas történetben is ugyanolyan jól bemutatni, mint mások egy egész regényben. A kívül álló csoport, be kell hogy valljam, sokkal jobban a szívemhez nőtt mint Magdaléna vagy bármelyik más személy. Ha egy szóval kéne elmondanom, mit akar szerintem ezzel bemutatni: jövő.

Csak a fák...
Ez az iromány a mai világban játszódik, nincs benne semmi fantasztikus elem. A helyszíne nagyon tetszett, és az álnév is jó ötlet volt. Nekem nem volt szimpatikus a nő, rossz célok vezérelték és ez nem is zavarta. Ebből a novellából van a kedvenc idézetem is, ami szerintem egy különleges és valóság alapú dolog:
"-Néhány emlék...-mentegetőzött. 
Jan megértően bólintott.

-Suttogd el a fáknak, ők megőrzik."
Az egészet bosszúból tette, és úgy bánt a férfival, ahogy vele bántak el. Ha egy szóval kéne elmondanom, mit akar szerintem ezzel bemutatni: bosszúvágy.

Akinél a hatalom

Ennek a címe többet mond mindennél, szinte az egészet bemutatja mindössze 3 szóban. Ez egy múltban játszódó szerelmi és hatalmi történet. Tökéletesen bemutatja ez a részét a múltunknak, amikor is a szerelem mindhalálig csak egy kósza ábránd volt, egy reménysugár, melybe azok kapaszkodtak, akiknek sorsa eleve el volt rendeltetve. Ez az országok/birtokok szempontjából egy jó dolog volt, amikor érdekházasságról volt szó, senkit nem érdekelt a szerelem. S ha valaki mégis meghiúsította volna a hatalmasok elképzeléseit, azt eltették láb alól. Ha egy szóval kéne elmondanom, mit akar szerintem ezzel bemutatni: hatalom.

Tündérszárnyak

A többivel ellentétben ez egy mese. Ha be kéne tájolnom, ugyanúgy a középkorra tenném. A tündérek mint mesebeli szereplő mindig is nagy kedvenceim voltak, ez a történet pedig csak erősítette ezt a szeretetet. Sok mesében előfordul, hogy kezdettől fogva szerették egymást és ki is mutatták stb. Itt viszont a lány ~hasonlóan a mai világban lévő emberekhez~ bár szerette, mégis csúnyán bánt vele. A kobold szerepében testesült meg az irigység, valamint a más tulajdonának megszerzése érdekében elkövetett borzalmas dolgok. A lánynál a megbánás és az önfeláldozás fedezhető még fel. Ha egy szóval kéne elmondanom, mit akar szerintem ezzel bemutatni: irigység.


Magányba varrva
Ismét a mai világ és a múlt keveredése. Itt viszont nem a középkor jön elő mint a többinél, hanem a forradalom, a háborúk. Elképesztő, ahogy az idősíkokat összemosta minden gond nélkül, és külön-külön is ugyanolyan jól megállnák a helyüket. A múlt számomra érdekes volt, ismételten megmutatkozott az emberek hiszékenysége és tudatlansága. Ebben az esetben a szerelem inkább szerencsétlen volt, mintsem problémás. A kedvenc karaktereim mindenképpen a lány és a bácsi voltak (jelen). Ha egy szóval kéne elmondanom, mit akar szerintem ezzel bemutatni: butaság.

Vendég a faluban

Nagyjából ez is ugyanabban az időben játszódik mint az előző, talán egy kicsit korábban. Ez a második kedvenc történetem ebből a novellás kötetből. Leginkább a végkifejlete fogott meg, bár első olvasásra kissé keszekusza volt, de meglehet hogy csak én voltam fáradt. Ebben is ott van az irigység, de a szerelemnek az első látásra fajtája. De a belőlem legtöbbet kiváltó érzés a hűség és a bajtársiasság. Bámulatos volt látni, ahogy mindent megtesz a barátjáért, segít neki, támogatja, mellette áll. Ez az, ami sajnos lassacskán kihal az emberekből. Ha egy szóval kéne elmondanom, mit akar szerintem ezzel bemutatni: hűség.

A hiúz
És meg is érkeztem ahhoz a történethez, mely legjobban belefúrta magát a szívembe. A legelején a jelennel indít, visszarepít a múltba majd ismét a jelenben találjuk magunkat. Annak ellenére, hogy a történet tragikus, mégsem érezni annak. Az egymás iránt és a hivatásunk iránt érzett szenvedélyük folyamatosan érezhető volt, és talán ez tette különlegessé az egészet. A lány először félénk, majd egyre jobban kibontakozó. és a vadász kedves és barátságos jelleme tökéletesen passzolt egymáshoz. És a vége..sírtam és nevettem egyszerre. Együtt örültem vele a hiúznak és együtt sírtam a fiú miatt, akinek önfeláldozása bámulatos volt. Ha egy szóval kéne elmondanom, mit akar szerintem ezzel bemutatni: szeretet.

Végtelen mezők vándora

A legutolsó, legrövidebb, legtömörebb, a legjobban arcba vágó novella. Mindössze egy és háromnegyed oldal terjedelmű, mégis ott van benne minden. Kissé zavaros volt számomra, többször olvastam újra, a legelső részét viszont egyből megértettem.
"Valahonnan tépett hangfoszlányokat hozott felé a szél. Megállt, fülelt, aztán elindult a hangok forrása felé. Sebesült harcos feküdt előtte a porban.

– Segíts! – A lány felé nyújtotta véres kezeit, tekintete kérlelőn fonódott egybe a zöld szemekkel, de a finom arcon nem látszott érzelem. A sebesült leejtette a kezét.

– Drák vagy… Ölj meg akkor! Így is segíthetsz.

A lány lehajolt, és megnézte a sebet a férfi vállán.

– Miért nem ölsz meg? – kérdezte az.

– Miért öljelek meg? Mert más a hajad színe, mint az enyém? Mert másképp hívod az Istent? Ezért?"

Úgy vélem, ez az idézet többet mond minden szónál. Ha egy szóval kéne elmondanom, mit akar szerintem ezzel bemutatni: rasszizmus.

AJÁNLANÁM?
Mi az hogy! Lélegzet elállító mű, mely arcunkba vágja a valóságot ami elől menekülni próbálunk. Még egyszer nagyon nagyon szépen köszönöm a könyvet az írónőnek, Bogár Erikának! Csodálatos élményt szerzett számomra! :) Nem tudom miért volt rám ekkora hatással, de én erről negatív dolgot nem tudnék írni. Olvassátok el Ti is, és mondjátok el, hogy miként éltétek meg. Nem bánjátok meg, higgyétek el nekem! :)



2017. január 12., csütörtök

Nataša Dragnić Minden ​nap minden órájában

Könyvértékelés


Sziasztok!
Az előző két posztom mint láthattátok, nem értékelés volt, hanem saját kis irományok. Gondoltam megpróbálkozom ezzel is, bár nem tudom ki mit gondol róla. :) Most viszont ismét véleményezni fogok, méghozzá egy olyan könyvet, ami már sajnos túl rég óta várt a polcomon. Pedig mekkora hiba volt. Már vagy két éve ott áll, de csak nemrég határoztam el magam. Nem szoktam arany pöttyös könyveket olvasni, de ennek megfogott a borítója. Választhattam valamit, és úgy gondoltam hogy ez jó lesz. Remélem ez a ti kedveteket is meghozza hozzá. :)


Dora és Luka tizenhat évig nem találkoznak, pedig valaha elválaszthatatlanok voltak: gyermekkorukban csodás nyarakat töltöttek együtt a kis horvát halászfalu sziklás tengerpartján. De Dora családja Franciaországba költözött, és Luka magára maradt. Huszonéves korukban váratlanul egymásba botlanak Párizsban, és abban a pillanatban világossá válik számukra: ők ketten egyszerűen összetartoznak. Három boldog hónap következik, és már a közös életüket tervezik. Luka csak rövid időre akar hazatérni, hogy néhány dolgot elintézzen – de azután többé nem jelentkezik…
A Minden nap minden órájában azok közé a szokatlan szerelmes történetek közé tartozik, amelyek egyidejűleg időtlenek és modernek: időtlen az előre elrendeltetésbe vetett hite miatt, miszerint létezik olyan, hogy két embert egymásnak teremtett a sors, és modern, mert képes érzékeltetni, hogy az élet általában sokkal bonyolultabb ennél. 
A borító
Mint említettem már, engem első látásra megfogott ez a borító. Nem különleges, de mégis az. Én négy részre osztottam: felső+középső+alsó+idézet. A felső részén a két személy külsőre nem nem hasonlít a főszereplők valódi kinézetére~legalább is arra nem,ahogy az én képzeletemben élnek. Az arany felirat a Pánikéval ellentétben szerencsére nem kopik, megőrzi még ilyen hosszú távon is eredeti szépségét. :) A kagylók a kézben és a kiemelt szív is gyönyörűen tükrözik a mű fő helyszínét. Viszont a kéz alsó vonala úgy gondolom hogy furcsán van kiemelve. Megértem, hogy muszáj, mert különben nagyon beleolvad, de számomra ez nagyon szokatlannak tűnik. Az idézet a kedvencem. Szinte hihetetlen, miként tudja megmutatni az egész regényt mindössze 6 szóban.

A története
Aranypöttyös besorolású a könyv, ami ugyebár azt jelenti hogy főleg felnőtteknek szól, de ez persze nem jelent semmit. Nekem ez volt az első ilyen, de úgy néz ki, nem az utolsó. A kritikák vegyesek voltak. Egy csillagot kevesen adtak, a többség néggyel jutalmazta. Számomra az volt furcsa, hogy pont a felnőtt korosztálynak nem tetszett, pedig ugyebár elméletileg nekik íródott. A legelső szembetűnő dolog: a fejezet keverés. Az utolsó előtti fejezetet az első elé helyezte, ezzel felcsigázva az olvasót, hiszen mindenki azzal kezdi és semmit sem ért belőle, ennek köszönhetően még nagyobb lesz a késztetés az olvasására. A tő mondatok voltak azok, amik sokaknak nem tetszettek. Főleg az elején volt belőle sok, és a vége felé. Véleményem szerint ennek az az oka, hogy az író nő a lényeget szeretné kiemelni, nem tékozolta el a szavakat körkörös mondatok megírásával. Az egész történet Makarskában játszódik, mely a képzeletemben egy gyönyörű Horvát kis város egy meseszép tengerparttal. De nem álltam messze a valóságtól. Íme, az igazi Makarska:

Szerintem varázslatos hely lehet, ahol elképzelhető hogy hasonló eset megtörtént már. Egy valami biztos: egyszer el kell jutnom ahhoz sziklához. A legelső találkozásuk furcsa volt, és magában az egész szerelmi történetben ez talán a leghihetőbb rész. Luka és Dora történetében. Ő 9 éves volt, amikor Dora elment és azt hitte nem látja többé. Ők ketten összetartoztak, szinte elválaszthatatlanok voltak, amikor együtt voltak minden tökéletes volt, nyugodt. Ez a része kicsit hihetetlen az egésznek, de ennek ellenére meglehet hogy van még ilyenfajta kapocs két ember közt. Dora 6 éves volt, amikor elköltöztek akarata ellenére Párizsba. A felhők voltak azok a motívumok, amik az egész művet végigkísérték. Mindenhol jelen voltak, és ez volt a kapocs köztük, bármerre is jártak. Annak ellenére hogy általánosnak tűnhet, szerintem inkább különleges. Az évek nagyon gyorsan száguldottak, ennek ellenére mindig lehetett tudni mi a helyzet. Bár nagyon sokszor, szinte folyamatosan úgy éreztem, ez nincs rendesen kifejtve.
Rengeteg rész maradt ki, melyről csak említést tett egy két szóban, annak ellenére hogy fontosak voltak. De nem is igazán az ő történetükben, inkább csak mellék szálak voltak ezek, így hát elnézhető, ha nem írt le minden pillanatot szóról szóra az író. Elsőre furcsa volt ez a fajta szemszög váltogatás melyet az író nő alkalmazott, de meg lehetett szokni. Nem voltak nevek, de a megfelelő utalások mindig jelen voltak. Ami nekem személy szerint nagyon feltűnt, az Dora anyja volt. Nem is a különleges helyzet miatt, ami a férjével alakult ki, hanem a szava járása. Szinte minden megszólalásában ott volt az a bizonyos két szó. Nem volt ez negatív motívum, hanem egyszerűen csak nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
És itt is van a másik dolog, ami a legtöbbeknek nem tetszett: az ismétlések. Hosszabb szövegrészek, volt hogy másfél oldalnyi is ismétlődött a műben. Úgy vélem, ennek az volt a célja, hogy azt az egész ismétlődő helyzetet tegye még hitelesebbé, melyről a könyv szól, hiszen így valóban megismétlődik minden pontosan úgy, mint legelőször. Erre a mű háromnegyedénél jöttem rá, amikor azt hittem, véletlenül rossz helyre raktam a könyvjelzőt, azért olvasom újra. "Tűnjünk el innen." Minden egyes találkozásukkor elhangzott ez a mondat, de soha sem tették meg, és ez az esetek nagy többségében Luka hibája volt. Teljesen érthetőek voltak az indokai, de gyáva volt, nem is kicsit, s ezt a józan gondolkodása sem kompenzálta. Ez a mű nem egy mese habbal, pont az a lényege, hogy valós szerelmi történet, mert szenvednek és senki sem tökéletes. Viszont az igaz, hogy a élet nem egyszerű, de ők is túlbonyolították. Lehetett volna sokkal egyszerűbben is, de hát ilyen az ember; ezek vagyunk mi.

Tetszett
Luka a történetben nagyon sokszor sírt, ami számomra egy kicsit
meglepő volt, mivel ő férfi. Természetesen nem rossz értelemben, inkább kellemes csalódás volt. :) 
Amiken keresztülment azok után pedig még inkább érthető. Azt gondolom, ezért is katonáskodott. Nem volt ott sokat, de tetszett, hogy beállt a seregbe, mivel ez számomra hazaszeretetre utal, azt pedig kifejezetten becsülöm. 
A hotel szoba is egy nagyon jó dolog volt, olyan mint ha tényleg a saját kis világuk lenne, ahol senki nem zavarhatja őket. Neruda és a versei is passzoltak a műhöz, hiszen mindkét főszereplő művész volt, habár nekem nem kifejezetten tetszettek a versei. Talán még Dora terve volt érdekes számomra, nem is jó de nem is rossz, egyszerűen csak elfogadható, hogy megtette és mégis különleges. De ez persze szubjektív vélemény, lehet hogy én látom rosszul. :)

Nem tetszett
Luka kishúga Ana, és Klara az én szeremben nagyon negatív karakterek voltak. Klara szerintem érthető okok miatt, viszont Anaban csalódtam. Az elején még nagyon kedveltem, de a végére szerintem kicsit megbolondult~legalábbis nem volt megfelelő a gondolkodás módja. Azt viszont kicsit hihetetlennek találtam, hogy ennyit szerelmeskedtek, jobban belegondolva fizikai képtelenségnek tűnik, És a két legrosszabb: a könyv vége, és az, hogy senki nem tesz semmit. Annyian akarták szétválasztani őket, de konkrétan senki nem tett semmit, pedig tudták mi történik és elég sokáig is tartott mindegyik. De akkor miért nem cselekedtek?!? Számomra ez megfejthetetlen volt. Na és a könyv vége..Az írónő az utolsó pillanatokban is képes volt az olvasó idegeivel játszani.

Ajánlanám?
Ha könnyű kis nyári olvasmányra vágyik valaki, akkor mindenképpen ezt ajánlom. Akik nem szimpatizálnak a rövid mondatokkal és a fent említettekkel, azoknak viszont talán jobb lenne megkímélni magát tőle. Úgy gondolom, mindenképp megéri elolvasni, hiszen valamilyen szinten mégsem egy nyálas cukor mázas történet. Bízom benne, hogy ennek a kis értékelésnek hatására ti is a kezetekbe veszitek, és nem bánjátok meg. :)

2017. január 3., kedd

Saját írás~2

Szilveszteri történet


Hajnali 4 óra van. Ő már olyan kómás, hogy alig tud levetkőzni. Nevetek rajta, majd oda megyek és segítek neki. Megvárom amíg lefekszik, megpuszilom, ezután én is levetkőzöm. Óvatosan bebújok mellé az ágyba, nehogy megzavarjam. Hirtelen megcsap az a fülledt meleg érzése.
- Nagyon melegem van. Kinyithatom az ablakot?
Semmi válsz, valószínűleg bealudt. Hát jó, akkor kinyitom. Óvatosan átkecmergek rajta vigyázva, hogy fel ne ébresszem. Már épp mászok visszafelé, mikor hirtelen két erős kar megragad és lehúz magához. Halkan felsikoltok ijedtemben, de ekkor puha ajkait váratlanul az enyéimre tapasztja. Kicsit dühös vagyok rá, de már megnyugodtam. Percek óta meg sem szólal, csak ölel. Már-már én is kezdek elbóbiskolni, mikor egyszer csak a semmiből nekem szegez egy kérdést:
- Megígérsz nekem valamit?
- Mit?
Arra számítok, hogy valami tipikus újévi ígéret lesz.
- Majd öreg koromban, ha már magatehetetlen leszek és másnak kell majd a gondomat viselnie, nyírj majd ki.
Normál esetben kinevetném, de ezt most túl komolyan mondta.
- Hogyan?!
- Pisztollyal. Vagy amivel gondolod.
- Nem úgy Te idióta! Miért mondod ezt? Főleg hogy tudod, úgy sem tenném meg.
- Mert belegondolni is szörnyű, hogy egyszer képtelen leszek gondoskodni magamról...és mások etessenek és pelenkázzanak? Szörnyű lenne. Nem akarok így élni. Tudom, hogy nem tennéd meg.
Hirtelen azt sem tudom, mit mondhatnék. Olyan szomorkásan mondta. Értem mi a baja, de ez akkor is ostobaság.
- Marhaság. Te nem leszel ilyen. Egészséges leszel és tudsz majd gondoskodni magadról.
- És ha nem?
Felnéz és kíváncsian várja a válaszomat. Lassan megpuszilom a homlokát, közben a haját simogatom.- Olyan nincs. Én tudom és kész. Gondolj csak bele, melyik jobb? Ezen aggódni, vagy arra gondolni, hogy megöregedhetünk együtt is? Majd vigyázunk egymásra.
- Együtt lenni.
- Na látod.
- Igaz. De akkor is van ami elkerülhetetlen.
Nem akarom hogy ezen aggódjon. A hülyeség. A vicces felfogás. Hiszen mi ilyenek vagyunk. Az majd megoldja.
- Tudom. De az is jó lesz! Majd amikor azt sem tudjuk, kik vagyunk, nemhogy a másik kicsoda. És akkor majd egymással kiabálunk, hiszen azt sem tudjunk majd,hogy miért ülünk egymás mellett.
Nevet. Végre! Úgy szeretem amikor mosolyog.
- Aztán majd egyikünk fejbe vágja a másikat és ismét emlékezni fogunk. Megbékélünk és csak kacagunk a történteken nap mint nap.
- Nap mint nap. -ismételte meg. -Örökké?
- Örökké.
Ezután nem szólt semmit csak megcsókolt, de úgy, mint aki attól fél, bármelyik percben eltűnhetek. Ez volt életem eddigi legfurcsább, mégis legfontosabb párbeszéde. Lassan elalszik, de nekem csak kattog az agyam. Nem tudom miért volt ez olyan szívmelengető, de úgy döntök nem is érdekel. Egyszerűen csak boldog vagyok.

Az év azon része, amikor mindenki ünnepel és várja az újat. Sokaknak csodás emlékeket szerez, másoknak nincsenek is emlékei, annyira jól érezte magát. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nem a bulizás része a kedvenc emlékem idén. Persze az is nagyon jó volt, hiszen a barátaimmal tölthettem és nagyon boldog voltam, mert hát mégis csak ez az egész lényege: olyanokkal zárni az óévet és belekezdeni valami újba, akik fontosak számunkra. Én szerencsés vagyok, mivel a párommal tölthettem. Általában ha valakivel a szilveszterről beszélek, az első kérdése: „Berúgtál rendesen?” Pedig véleményem szerint egyáltalán nem ez a fontos. Az év bármely napján lehet szórakozni, de ez különleges, ugyanis ekkor véget ér ami volt, és kezdetét veszi valami teljesen új. Még akkor is így van ha nem tapasztalható nagy változás, mivelhogy ez nem egy kézzelfogható dolog.
Sziasztok! :)
Először is Nagyon Boldog és Sikerekben Gazdag Új Évet Kívánok Mindenkinek!!!
Remélem csodálatos évetek lesz! :) <3 Én ezzel a kis történettel szeretném ezt kívánni és elkezdeni az évet.
Tudom, azt mondtam múltkor, hogy a Karácsonyosat fojtatom, de az a helyzet, a folytatások szerintem nem lettek olyan jók. Viszont jött egy új ötlet. Úgyhogy ezek után szerintem ami saját lesz az csak ilyen kicsi vagy egy töredék lesz. Remélem ez is tetszeni fog. A történet KITALÁLT, nem történt meg így. :) Még csak próbálkozom, de mindenféle visszajelzésnek nagyon örülök. :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...