2017. január 3., kedd

Saját írás~2

Szilveszteri történet


Hajnali 4 óra van. Ő már olyan kómás, hogy alig tud levetkőzni. Nevetek rajta, majd oda megyek és segítek neki. Megvárom amíg lefekszik, megpuszilom, ezután én is levetkőzöm. Óvatosan bebújok mellé az ágyba, nehogy megzavarjam. Hirtelen megcsap az a fülledt meleg érzése.
- Nagyon melegem van. Kinyithatom az ablakot?
Semmi válsz, valószínűleg bealudt. Hát jó, akkor kinyitom. Óvatosan átkecmergek rajta vigyázva, hogy fel ne ébresszem. Már épp mászok visszafelé, mikor hirtelen két erős kar megragad és lehúz magához. Halkan felsikoltok ijedtemben, de ekkor puha ajkait váratlanul az enyéimre tapasztja. Kicsit dühös vagyok rá, de már megnyugodtam. Percek óta meg sem szólal, csak ölel. Már-már én is kezdek elbóbiskolni, mikor egyszer csak a semmiből nekem szegez egy kérdést:
- Megígérsz nekem valamit?
- Mit?
Arra számítok, hogy valami tipikus újévi ígéret lesz.
- Majd öreg koromban, ha már magatehetetlen leszek és másnak kell majd a gondomat viselnie, nyírj majd ki.
Normál esetben kinevetném, de ezt most túl komolyan mondta.
- Hogyan?!
- Pisztollyal. Vagy amivel gondolod.
- Nem úgy Te idióta! Miért mondod ezt? Főleg hogy tudod, úgy sem tenném meg.
- Mert belegondolni is szörnyű, hogy egyszer képtelen leszek gondoskodni magamról...és mások etessenek és pelenkázzanak? Szörnyű lenne. Nem akarok így élni. Tudom, hogy nem tennéd meg.
Hirtelen azt sem tudom, mit mondhatnék. Olyan szomorkásan mondta. Értem mi a baja, de ez akkor is ostobaság.
- Marhaság. Te nem leszel ilyen. Egészséges leszel és tudsz majd gondoskodni magadról.
- És ha nem?
Felnéz és kíváncsian várja a válaszomat. Lassan megpuszilom a homlokát, közben a haját simogatom.- Olyan nincs. Én tudom és kész. Gondolj csak bele, melyik jobb? Ezen aggódni, vagy arra gondolni, hogy megöregedhetünk együtt is? Majd vigyázunk egymásra.
- Együtt lenni.
- Na látod.
- Igaz. De akkor is van ami elkerülhetetlen.
Nem akarom hogy ezen aggódjon. A hülyeség. A vicces felfogás. Hiszen mi ilyenek vagyunk. Az majd megoldja.
- Tudom. De az is jó lesz! Majd amikor azt sem tudjuk, kik vagyunk, nemhogy a másik kicsoda. És akkor majd egymással kiabálunk, hiszen azt sem tudjunk majd,hogy miért ülünk egymás mellett.
Nevet. Végre! Úgy szeretem amikor mosolyog.
- Aztán majd egyikünk fejbe vágja a másikat és ismét emlékezni fogunk. Megbékélünk és csak kacagunk a történteken nap mint nap.
- Nap mint nap. -ismételte meg. -Örökké?
- Örökké.
Ezután nem szólt semmit csak megcsókolt, de úgy, mint aki attól fél, bármelyik percben eltűnhetek. Ez volt életem eddigi legfurcsább, mégis legfontosabb párbeszéde. Lassan elalszik, de nekem csak kattog az agyam. Nem tudom miért volt ez olyan szívmelengető, de úgy döntök nem is érdekel. Egyszerűen csak boldog vagyok.

Az év azon része, amikor mindenki ünnepel és várja az újat. Sokaknak csodás emlékeket szerez, másoknak nincsenek is emlékei, annyira jól érezte magát. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nem a bulizás része a kedvenc emlékem idén. Persze az is nagyon jó volt, hiszen a barátaimmal tölthettem és nagyon boldog voltam, mert hát mégis csak ez az egész lényege: olyanokkal zárni az óévet és belekezdeni valami újba, akik fontosak számunkra. Én szerencsés vagyok, mivel a párommal tölthettem. Általában ha valakivel a szilveszterről beszélek, az első kérdése: „Berúgtál rendesen?” Pedig véleményem szerint egyáltalán nem ez a fontos. Az év bármely napján lehet szórakozni, de ez különleges, ugyanis ekkor véget ér ami volt, és kezdetét veszi valami teljesen új. Még akkor is így van ha nem tapasztalható nagy változás, mivelhogy ez nem egy kézzelfogható dolog.
Sziasztok! :)
Először is Nagyon Boldog és Sikerekben Gazdag Új Évet Kívánok Mindenkinek!!!
Remélem csodálatos évetek lesz! :) <3 Én ezzel a kis történettel szeretném ezt kívánni és elkezdeni az évet.
Tudom, azt mondtam múltkor, hogy a Karácsonyosat fojtatom, de az a helyzet, a folytatások szerintem nem lettek olyan jók. Viszont jött egy új ötlet. Úgyhogy ezek után szerintem ami saját lesz az csak ilyen kicsi vagy egy töredék lesz. Remélem ez is tetszeni fog. A történet KITALÁLT, nem történt meg így. :) Még csak próbálkozom, de mindenféle visszajelzésnek nagyon örülök. :)

2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...