2018. április 23., hétfő

Könyvfesztivál 2018 ~ Élménybeszámoló

25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
és
 ELLAMARA

Sziasztok! :)

Április 21.-én szombaton voltam kint a Millenárison, a második könyvfesztiválomon. A történet idén is egy kicsit keszekusza volt, de a vége persze happy end. ;)

Mivel tavaly már részt vettem az eseményen, idén tapasztaltabban kezdtem az előkészületeket. Az előzőről éviről a beszámolómat ITT találjátok. Már Április elején elkapott a hangulat, állandóan erről beszéltem, amit a családom tagjai és a párom egy idő után már csak elengedett a füle mellett - ki érti ezt? 
A 21.-e idén ledolgozás volt, ami azt jelentette, hogy nemcsak munkába, hanem iskolába is kellett menni. Korábban arról volt szó, hogy megkapjuk azt a napot, de igazgatónő máshogy döntött. Elméletileg délig bent kellett volna lenni, aztán mindenki mehetett volna haza pihenni. Ezzel csak az volt a baj, hogy ha délben végzek, fél kettő körül tudtunk csak Tatabányára menni busszal és onnan még egy óra Budapest. Ha ez a verzió lett volna, délután 4-nél előbb nem értünk volna oda. Vagy a B-terv: Vasárnap megyünk. Végül is az sem lett volna rossz megoldás, de szombaton sokkal jobb programok voltak. Szerencsére viszonylag hamar megoldódott a kérdés, elmehettem úgy, hogy leigazolják nekem a napot. :)
Programokat nézni csak a hét első felében kezdtem el, buszt pedig előző este kerestünk. Idén is volt olyan drága a párom, hogy eljött velem, így nem kellett egyedül mennem. ^^  Tavaly a programokból szinte semmit nem sikerült megvalósítani, így most nem vállaltam túl magam, 3 dedikálást és 1 előadást találtam, amire el szerettem volna menni. A nap többi részében bolyongás volt a terv, és persze a könyvek beszerzése a listáról. És ebből mi lett végül? Na lássuk!

A nagy nap

Reggel 6-kor keltünk, ugyanis a busz 7:32-kor indult. De az eddigiekhez hasonlóan most is hiába keltem korábban, majdnem lekéstük a buszt. Pedig tényleg igyekeztem hamar felöltözni és összepakolni, de reggeli közben sikeresen elbeszélgettük az időt. Persze a páromnak szinte minden cuccát otthon kellett hagynia, mert hát miért is ne felejtette volna el. :D Reggel meg már nem  volt idő átmenni hozzájuk. Szerencsére nem létfontosságú dolgok voltak, meg tudtuk oldani.
9:30-ra be is értünk Tatabányára, majd megvettük a jegyeket és egy fél óra várakozás után már száguldottunk is a cél felé. Olyan kényelmes volt a vonat! *-* Ritkán utazok csak vele, de ez a kedvenc tömegközlekedési eszközöm, úgyhogy ki kell élvezni, na. :D Viszont a vonat késett egy kicsit, és a villamosra is 10 percet kellet várni. Én jellemzően már sík ideg voltam, nem akartam lemaradni az előadásról. A Mammutot meg is kellett kerülnünk, ugyanis a másik oldalon építkeztek. Szinte futva, de 10:15-re beestünk a fesztiválra.

Egyenesen a D épületbe mentünk a Szabó Magda teremhez, ahol már voltak egy páran. Szinte körbe sem mertem nézni, nehogy megint az legyen, mint tavaly. A téma workshop volt könyves bloggereknek a Twister Media jóvoltából, azon belül is a jó könyvkritika megírásáról és a blogger életről folyt a beszélgetés. Magamhoz híven ismét meg sem szólaltam, ilyenkor mindig előtör a félénk visszahúzódó énem. Sok hasznos dolgot megtudtam, és egy kicsit magamban is elkezdtem átértékelni és újragondolni mindent. Mint később kiderült, sok "ismerős" is ott volt a teremben. Két oldalnyi jegyzettel és egy hatalmas mosollyal léptem ki a teremből a végén. :)
Mivel a D épületben kevesebb stand van, így ott kezdtük a körutat. Még a héten vettem észre, hogy a Fumax Kiadónál van lehetőség oda rendelni a könyveket, ami szerintem nagyon jó ötlet tőlük. Én is így tettem, mikor odaértünk, csak a rendelésszámot kellett bemondanom. Magamnak Neal Stephenson – Nicole Galland: A D.O.D.O. felemelkedése és bukását, valamint Sarah Andersen: Macskapásztor c. könyvét vettem. A páromat idés is megajándékoztam egy Assassins Creeddel, méghozzá Matthew J. Kirby-től Az ​istenek végzetével. Az arcán még mindig fájdalom ült, de már egy kicsit kezdett feldobódni. ^^

Még bóklásztunk ott, majd átsétáltunk a B épületbe. Idén már nagyjából tisztában voltam a felépítésével, céltudatosabban tudtam közlekedni a standok között. Bal oldalt kezdtük, majd így haladtunk végig kígyóvonalban. Itt már szemezgettem a könyvekkel, kezdett kialakulni a fejemben egy lista. A Magvető Kiadónál vettünk 2 kitűzőt, bár reméltem, idén többet tudok majd venni mint tavaly, de csak 3 féle volt, amiből az egyik megvan már nekem. 
Mindenképpen szerettem volna valamit a KMK standjánál is beszerezni, a választásom pedig egy zsákbamacskára esett. Nagyon sokat válogattam, mert nem szerettem volna ha ismét olyan könyv lapul benne, ami nem igazán tetszik. A csomag Kody Keplinger: Lying Out Loud – A hazugságháló c. könyvét rejtette, aminek nagyon örültem. Korábban is szemezgettem már vele és a vélemények alapján is jónak ígérkezik. :) A Petőfi Irodalmi Múzeum standjához ismét ellátogattam, és meg is leptem magam egy hátizsákkal.

A B épület után utunk a külső standokhoz vezetett, de először egy kis pihenőt tartottunk közkívánatra. Kerültünk egyet, mire találtunk a fűben egy tökéletes, árnyékos helyet. Ettünk, én pedig kigyönyörködtem magam az addigi szerzeményeimben. Ekkor jelzett a telefonom, hogy @bookofdream üzenetet küldött instagramon. Nemrég csinált egy nyereményjátékot, aminek a sorsolásán csütörtök este kiderült, én nyertem. El sem akartam hinni, általában nincs szerencsém ilyen téren. Ennek köszönhetően választhattam egy könyvet, mely természetesen nem volt a könyvfesztiválon, így a választásom Ernest Cline: Ready Player One-ra esett.A könyvet pedig volt olyan drága és akkor, személyesen adta át egy apró kis meglepivel. Még egyszer nagyon köszönöm!💜 

Utána a Maxim Kiadóhoz mentünk, ahol Szaszkó Gabriella dedikált. Tavaly itt szereztem be az első kötetet Maradj velemet, úgyhogy idén a Beszélj hozzám jött velem haza. :) Ismét bátortalankodtam egy sort mire végre leültem vele szemben. Képzeljétek, emlékezett rám Gabriella! ^^ Legalább is azt mondta, úgy rémlik neki, hogy mi már találkoztunk valamikor. Eredetileg magamnak akartam megvenni, de a párom azt mondta, ha 3-kor elindulunk haza, megveszi nekem. Kihagyhatatlan ajánlat volt. :D Bár így lemaradtam két betervezett dedikálásról, amik 4-kor kezdődtek volna.

Még nagyjából másfél óránk maradt a vonat indulásáig. Bementünk a D épületbe, ahol a Kedvesem leült fentre egy asztalhoz és azt mondta, vigyáz a cuccokra amíg én válogatok. Furcsa volt annyi idő után nehéz szatyrok nélkül mászkálni. :D Újra tettem egy nagy kört a másik épületben, majd megvettem a kiszemelt könyveket. Először a XXI. Század Kiadónál szereztem be Naomi Alderman: A hatalom c. könyvet, majd a General Pressnél Ruth Hogan: Az elveszett tárgyak őrzőjét ami mellé kaptam egy gyönyörű kitűzőt is. 
Anyának is vettem egy könyvet az Édesvíz Kiadónál, ezután pedig a Barátnőmnek egy zsákbamacskát a Maxim Kiadó standjánál. 
Még a nap elején megajándékozott a párom egy Besteller Box-al, amiben egy cuki zsepi, egy jegyzetfüzet és három könyv: Theresa Révay: A muránói üvegműves lánya, Kolozsi László: A farkas gyomrában és Paul Géraldy: Te meg én lapult. 

Meglepő módon sikerült időben visszaérkeznem, és a vonatot sem késtük le. A vonatút is tartogatott meglepetést, ugyanis Tomcsik Nóri ült a mögöttünk lévő ülésen. Napközben kerestem, de nem találtam ezért különösen boldog voltam, hogy tudtunk beszélgetni egy kicsit végre. :) 💜 Sajnos csak Tatabányáig utaztunk együtt, ott elváltak útjaink.

Összességében ismét hatalmas élmény volt, nagyon boldog vagyok, hogy eljuthattam. Rengeteg érdekes dolgot láttam, hallottam, csodaszép könyveket vettem, valamint hasonlóan elvetemült könyvmolyok közt lehettem, mint amilyen én vagyok. Köszönöm mindenkinek, akik még jobbá tették ezt az így is fantasztikus napot! ^^
Aki szintén ott volt, bízom benne, hogy hasonlóan jól érezte magát, aki nem, az pedig ne csüggedjen, jövőre biztosan eljut! :)
Remélem tetszett ez a kis élménybeszámoló, és meghoztam a következő évihez a kedveteket. :)

2018. április 15., vasárnap

Penelope Ward: Jake ​Undone – Jake megadja magát ( Jake 1. )

Sziasztok!
Ma egy olyan könyvet hoztam, amit már kinéztem de nem akartam megvenni, legalábbis nem akkor, mikor mégis megtettem. Azzal a céllal mentem el könyvet venni, hogy végre beszerzem Penelope Ward-tól a Legdrágább mostohabátyámat, mert már annyi jót hallottam róla, és nagyon-nagyon el akartam olvasni. Természetesen nem volt belőle (amilyen szerencsétlen vagyok nem túl meglepő), így új "áldozat" után kellett néznem. És így jött a képbe Jake.
Ezután az unalmas sztori után végre elmondom, miért szerettem bele ebbe az egészbe! :)

Nina ​Kennedy éli az életét… de valójában nem… mindaddig, míg minden meg nem változik.
Repülőgépek, vonatok, magas terek… Nina mindentől fél. Valójában nem lép ki a komfortzónájából, napjait az irracionális félelmei és fóbiái irányítják. Amikor Brooklynba költözik, hogy elkezdhesse ápolói felsőfokú tanulmányait, élete 180 fokos fordulatot vesz, mert akaratlan, de intenzív vonzalmat érez bámulatos lakótársa, egy agyontetovált, agyonpiercingelt pasas iránt, aki egyben az egyik legokosabb ember is, akivel valaha találkozott.
Jake Green durva külseje és ördögi mosolya mögött arany szív rejtőzik. Feladatának érzi, hogy megváltoztassa Nina életfelfogását. Amikor Jake beleegyezik, hogy korrepetálja Ninát, alkut kötnek, de a tétek magasak, hisz arra kényszeríti a lányt, hogy szembenézzen a démonaival. Arra azonban még ő sem nem számított, hogy a tanítás alatt szerelembe esik.
Amit Nina nem vesz észre, az az, hogy Jake a saját poklát járja. Vajon szerelmük túléli-e a bombát, amit Jake rádob? 

Megjelenés:2017     Oldalszám:408    Szemszög: E/1     Kiadó: Könyvmolyképző

A BORÍTÓRÓL

Rögtön beleszerettem! *-* Volt valami, ami a szexi tetkós, félmeztelen srácon túl magával ragadott. A fekete és piros szín összeállítást amúgy is nagyon szeretem, de itt igazén remekül mutat. A testtartása utal a címre is, legalább is szerintem a megadást hivatott szimbolizálni. Annak pedig külön örülök, hogy nincs rajta a képen a cím. ^^

A TÖRTÉNETÉRŐL

Sokakkal ellentétben nekem ez volt az első könyvem, amit az írónőtől olvastam. Mások véleményét viszont elolvastam, de csak miután már megvettem. Be kell hogy valljam, kissé elbizonytalanított, mert a rengeteg pozitívum mellett voltak negatív vélemények is, amik elvették a kedvem. De annyira szerencsére nem sikerült, hogy ne magas elvárásokkal kezdjek bele, hisz a Legdrágább mostohabátyámat rengetegen istenítették, így feltételeztem, valamit nagyon tud az írónő.

Az elején máris kapunk egy prológust, de pár oldal bevezetés után végre belevághattunk a történetbe.
Már az első oldalaknak sikerült megnevettetnie, reméltem, ilyen humor végig lesz benne. Szerencsére nem kellett csalódnom, javarészt jelen volt a történetben és sokszor sikerült jobb kedvre derítenie amit egy történetnél külön értékelek.
Az elején szinte csöpögtem a boldogságtól, hisz végigkísérhettem kialakuló románcukat. Külön piros pont, amiért a lány nem szeret bele azonnal Jake-be mikor meglátja és nem is érez leküzdhetetlenen és mindent elsöprő szexuális vágyat. Mostanában egyre több ilyennel futok össze és kezd kimondottan zavarni

Kezdetben még csak ismerkedtek, nem ugrottak egymásnak rögtön. A matek korrepetálás okos ötlet volt, bár nem értem, miért kell ahhoz a szakhoz ilyen szintű, amin Nina tanul. Ebből mondhatni mindketten profitálnak, de leginkább a lány. Hiszen nem csak egyre jobb eredményeket ér el, hanem Jake leleményességének köszönhetően elkezdi legyőzni a fóbiáit, szép lassan megbékélni a magassággal és a zárt helyekkel. Olyan jó látni, ahogy ebből kialakul egy barátság, ami fokozatosan románccá alakul. Tényleg egyre ritkábban látok már olyat, ahol egy romantikus-erotikus YA könyvben így alakulnak a dolgok. :/
Amit még külön kiemelnék, azok a denevérek. Imádtam őket, annyira aranyosak voltak! ^^ Jake itt lopta be magát végérvényesen is a szívembe. :)

A monológokat helyenként soknak tartottam, nem volt ritka, hogy átugrottam őket. Szégyen nem szégyen, ha igazán jó sztorit olvasok, nincs türelem a hosszabb eszmefuttatásokon végigrágni magamat.
A könyv két részre van osztva, az eddig leírtak az első részre vonatkoznak.
Hogy miért emeltem ezt így külön ki? Mert sokszor úgy éreztem, a két fél ég és föld. A dolgok hatalmas fordulatot vettek Jake titkának köszönhetően, de persze nem csak emiatt. A hangulat teljesen más lett, amit egy kicsit sajnáltam is. Mivel a titokkal indít, egy kis szemszög váltás is történik, hogy a fiú szemszögéből is láthassuk, át tudjuk érezni a dolgokat és azok súlyát. Szappanoperából bőven kijutott, de nekem valahogy ez is tetszett. Na jó, a sok szenvedés főleg Nina részéről túlzás volt de hát ez ilyen. Erről a feléről nem tudom, mit mondhatnék még anélkül, hogy spoilezeznék. Talán még annyit, hogy nekem azok a szivárványos képek jutottak erről eszembe, ahol az egyik felén minden tökéletes, a másikon meg dúl a vihar. :D

A lezárást próbálták szépíteni, de volt is mit. Tetszett, hogy bepillantást nyerhettünk a jövőjükbe is,
ahol végül persze happy end lesz, de a rögös út onnét sem hiányzik. Ennek köszönhetően az összhatás az összecsapottság érzését kelti, mint ha gyorsan le akarta volna már zárni.
Egy részről nagyon reálisra sikeredett az egész a valós érzelmek problémák és kapcsolatok miatt, de valahol mégis irracionális és túl csöpögős a sztori. Mintha nem sikerült volna megtalálniuk az arany középutat, a szivárványt. Igen, visszautaltam magamra. :D

Na de egy kis időt szenteljünk szereplőinknek is:
  • Nina. Vele igazából nem volt semmi gond. Nem az a jellemtelen főszereplőcsaj típus, de a nyafogást túlzásba tudta vinni. Erős volt mikor kellett és neki is nagy a szíve. Bár néha naiv volt, így volt Nina. Nem is tudnék más lányt Jake mellé képzelni. Ők így jók ahogy vannak. :)
  • Jake. Ahhw. Nem akarok átcsapni külyep*csa fangirl-be, de nagyon a szívemhez nőtt. A külseje tökéletes, tetkós és piercingek borítják ami elsőre ijesztő lehet, de valójában vaj szíve van. Hihetetlen mennyi mindent meg képes tenni azokért, akiket szeret. Mint egy kocka, punk jelmezben. :D Nem játssza a bunkót, egy kivételével pedig nyílt lapokkal játszik és annyira aranyosan fejezi ki az érzelmeit. ^^
  • Skylar. Imádtak a nagyszájú kiscsajt. Ritkán van mellékkarakter, akit ennyire megszeretek. :) Mindig ott volt amikor kellett, hihetetlen erős és kitartó, mindenkinek szüksége lenne egy ilyen barátnőre. Kicsit perverz, de tőle még ez is aranyosan hat. Sajnálom, hogy nem szerepelt többet. Várom már az ő történetét.

A szerelmi szálra volt kiélezve az egész könyv, de a külsőn túl is kell nézni. Nagy tanulságok is rejlenek a történetben, remek karakterekkel akik valósak, de mégsem annyira elcseszettek, egészen szerethetők.
Nekem kifejezetten tetszett a könyv, a hibáin túl is. Remélem, még sok hasonlót olvashatok Penelope Ward-tól. 💝

🌟    🌟    🌟    🌟    🌟

EGY KIS KEDVCSINÁLÓ
"– Te hogyan lettél ilyen bölcs? Komolyan, olyan vagy, mint egy 80 éves öregember egy fiatal, tetkós, szexi testben.

Mi a francot mondtam?

A tekintete áthatolt rajtam, és az arcára kiülő vidám mosoly elárulta, hogy a vallomásomat tisztán hallotta.

– Szóval szexinek tartasz? – a mosolya ördögire váltott. Ezért megkínoz majd.

Nem tudtam, mit mondjak, így olyan választ adtam, aminek nem volt értelme.

– Tudod, hogy értem.

– Van a szexinek más jelentése is?

– Jake…

– Kezdesz elpirulni… Nyugi, csak piszkálódom. Néha túlságosan könnyű dolgom van veled – mondta nevetve."


"Az anyám, Sheryl mindig próbált jó tanáccsal ellátni, hogy hogyan is találkozhatnék férfiakkal. Az értékítéletében viszont nem lehetett bízni. Attól eltekintve, hogy szerinte Spencer volt a legfantasztikusabb dolog az életemben, egyszer megpróbált összeboronálni az egyik munkatársa fiával, aki első hallásra érdekesek tűnt. Elvileg sminkesként dolgozott és hasonlított egy híres színészre. Ha ilyet hallasz, egyből Hollywood és a filmipar ugrik be, igaz? Ahogy találkoztunk, mindez azonnal szertefoszlott. Balzsamozó volt egy temetkezési vállalatnál, amivel annak ellenére, hogy totál hátborzongatónak találtam, még együtt tudtam volna élni, ha a celeb, akire hasonlít, nem Mr. Bean lenne."



"– Mindannyian tettünk olyan dolgokat, amiket bánunk és hoztunk olyan döntéseket, amelyekkel együtt kell élnünk. De nem szabad ezeken rágódni és hibáztatni magunkat. Ettől semmi nem fog változni."

AJÁNLANÁM?

Aki szereti a romantikus-erotikus YA könyveket, amik mögött egy mélyebb, összetettebb tartalom is rejlik, annak mindenképp! Humoros, de komoly is egyben, szerintem remek kikapcsolódás egy tavaszi pihenős délutánon, de természetesen minden évszakban ugyanazt az élvezetet nyújtja. :) De nem is húzom tovább, olvassátok el Ti magatok! ;)

2018. április 11., szerda

#PosztoljVersetAzUtcára ~ 2018


Sziasztok! :)

És igen, már megint valami olyat hoztam, amit eddig még nem láthattatok az oldalon. Úgy érzem, ez az újdonságok hónapja lesz. :D Komolyabbra fordítva a szót ez nem véletlen, igyekszem minél sokszínűbb tartalmat feltölteni az oldalra ami az irodalommal/művészetekkel kapcsolatos, de persze a könyvértékelések ezután sem maradnak majd el. 
Ha nem tetszik, vagy úgy érzitek hogy túl sok, akkor jelezzétek nekem, mert kíváncsi vagyok, mi a véleményetek. Persze ha tetszik, azt is elmondhatjátok. :)

Na de lássuk is, mi ez az egész. Bizonyára már sokan hallottatok erről a mozgalomról, de aki nem, annak röviden összefoglalom.
Ha jól tudom, 2015-ben volt először, azóta minden évben szervezik. Egy ismertető rész az oldalról:

Mi ez az egész?
A Posztolj verset az utcára!- megmozdulás egy világraszóló költészeti akció a magyar költészet napján, József Attila születésnapján, április 11-én. Legyen egy nap a magyar versé, árasszuk el a hirdetőoszlopokat, valódi üzenőfalakat, járdákat, és minden legálisan posztolható felületet versekkel! Lepjük meg egymást és magunkat valami igazán értékessel: a kedvenc verseinkkel.

A versposztolás egy olyan rendhagyó ünneplés, ami végre összeköt minket. Minden résztvevő egy kicsit hozzátesz a nagy ünnephez, éljen bárhol a világon.

Az elmúlt években a világ több mint 20 országában élő magyarok posztoltak verset több száz helyszínen, elképesztő kreativitással. Csatlakozz az eseményhez a Facebookon!Legyen idén is a legmenőbb ünnep a magyar költészet napja..


Tavaly hallottam erről először, és csatlakoztam is 9 poszttal. A városba raktam ki párat, meg egyet a gimi ajtajára. Idén viszont úgy döntöttem, kipróbálok valami mást. Persze ugyanazt csinálom, de idén 28 verset rakok ki, aminek a fele az iskola tantermeinek ajtajára megy. Tudom, az nem az utca, de a cél a figyelem felhívása és hol máshol lehetne erre jobb közönséget találni? :D Ezen kívül most 14 különféle verset gyűjtöttem össze, míg tavaly csak 2-t. 
Sokat agyaltam, melyik költő melyik versét rakjam ki, de a 3. után eszembe jutott a téma: TAVASZ. Ezért minden választott költő a tavaszhoz kötődő verseit kerestem meg és nyomtattam ki. 


Ma még csak hétfő van, de ezt előre leírtam, hogy szerdán (azaz ma) a friss élményeimet megoszthassam veletek. Már nagyon izgulok, milyen lesz. ^^
Jaa igen. A facebookon  az esemény nem csak ma zajlik, szóval aki teheti, posztoljon! :)


És taptararaaap eljött a mai nap is, a költészet napja!
Már reggel nagyon izgultam, fél órával előbb keltem, hogy időben beérjek a suliba, és oda is rakhassak verseket. Persze oda felé menet még feldobáltam azért egy-kettőt a városba is. :D Kicsit bénán ment, mert nem vagyok jó viszonyban a celluxszal, de a barátnőm segített reggel. 💙
Minden osztály ajtajára raktam, -a portásnéni furán is nézett kicsit- egyszer az ajtót egy srác úgy nekem vágta, hogy ha nem lett volna ott egy kis hely hátrálni, tuti arcon csap. De hát kell nekem becsukni az ajtót és kora reggel kívülről ragasztgatni rá. :D Miután végeztem 3-kor, vittem át anyához is a boltba, hogy rakja ki nekem, bár szerintem már holnap leszedi. :D Utána a Kedvesemmel átmentünk még 3 környező településre és oda is raktunk ki, meg persze ide hozzánk is ahova tudtunk.
Ennyi lenne a kis történet. Nem nagy cucc, de nekem mégis sokat jelent, mert az örömömet ezen a  szép napot másokkal is megoszthatom és akár egy buszmegállóban ácsorgó emberke arcára is mosolyt csalhatok. A sok szórólap és álláshirdetés közt ott van egy kis költészet is, egy plakát, ami arra késztet, hogy állj meg egy pillanatra és gyönyörködj benne, idézz fel szép emlékeket. :) 💜

Na de ennyit az érzelgős részről, mennem kell kiposztolni a verseket. ;) Ha kíváncsi vagy másokéra, nézd meg ITT az oldalon!

Íme néhány az enyémek közül:

2018. április 6., péntek

BubbleBook Box ~ 2018 áprilisi csomag

Sziasztok! :)
Ma unboxing bejegyzést hoztam, amihez hasonlót még nem láthattatok a blogon de ha minden jól megy ezután bőven fogtok még. :)

A könyvesdoboz-őrület nemrég betört a mi kis hazánkba is, amit én nagyon nagy örömmel fogadtam. Jó látni, hogy nálunk is megjelennek az ilyesfajta dolgok és nem vagyunk "lemaradva" más országoktól.  Tavaly ősszel kezdődött a Book a Shlot Club-bal, majd karácsony tájékán több-kevesebb sikerrel a Könyvmolyképző is megpróbálkozott vele, most pedig újabban a BubbleBook és a MyBookZ tört be a piacra. 
Úgyhogy most már bőven van miből válogatnunk. :D

Nem tudom milyen okból, de mikor először összefutottam instagram-on a BubbleBook-kal nagyon megtetszettek, és amint lehetett rögtön meg is rendeltem a dobozt. Azért persze vacilláltam egy kicsit, de azt hiszem, jól döntöttem.
A könyvmolyképzősön kívül ez az első hivatalos csomagom, szóval nagyon izgultam.
Az e-mailt már kedden elküldték, hogy elkészült a csomag, engem pedig azóta le sem lehetett lőni. Ma pedig órák után már száguldottam is a csomagért, majd egyből haza. 
Sokat gondolkodtam, kinyissam-e ma, és ha igen felvegyem-e videóra vagy elég fotózni? Végül is nem spiláztam túl, leültem a doboz elé és fotókkal dokumentáltam végig a kibontást, melyeket most láthattok a véleményemmel együtt. :)

!!FIGYELEM!!! A BEJEGYZÉS TOVÁBBI RÉSZE SPOILERT TARTALMAZ, CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE OLVASANDÓ!!!


Az áprilisi doboz témája: Bukott angyalok

A dobozt egy nagy fehér csomagban küldték, hogy véletlenül se sérüljön ami nagyon jó dolog, akkor is ha a doboz külseje egyszerű, csupán egy logós matrica díszíti.
Amint kinyitottam, ez a látvány fogadott.

A toll remekül illik ide az angyalok jelképe ként, bár nem értem, miért kívülre rakták. :D

A lap hátulján pedig fel van tüntetve a csomag tartalma, amit persze nem olvastam el az elején, különben oda a meglepi. A kép nagyon nagyon tetszik, bár még nem tudom, hová rakjam ki.

A következő már a piros papír volt szintén a logóval "lepecsételve".

A kerülj bele a csomagba rajzpályázatnak köszönhetően @graphicalix rajza is helyet kapott a dobozban, aminek nagyon örültem, mert ez volt a kedvencem a szebbnél szebb alkotások közül. A kerülj bele a csomagba pályázat szerintem nagyon jó és egyedi ötlet, így még inkább be tudják vonni a közösséget és a művészet is helyet kap.

Ezután nekiálltam kihalászni a dolgokat a szénakazalból, ami mellesleg szerintem remek ötlet mert így nem fedi fel egyben a doboz tartalmát, hanem kutakodni kell. ^^ Bár okozott egy kis bosszúságot, mikor szétszóródott az ágyon és ráragadt a könyvszütyőre. :D De hát valamit valamiért.
Amire először ráakadtam, az egy almás-fajhéjas-csipkebogyós szappan volt, Clary Fray-el, az első shadowshunters-es apróság. Az illata nagyon tetszett mert kellemes de nem túl erőteljes. 

A következő egy csomag KitKat volt, amit eleinte nem értettem, betudtam annak, hogy kell valami nyalánkság is a sok apróság mellé. Később kiderült, hogy a könyvhöz van köze. :)

A második árnyvadászos ereklye egy tekercs volt, benne rúnákkal. Az anyaga nem egyszerű papír ami sokat dob a minőségén, még egy fa rudat is raktak bele. Imádom az ilyen tekercseket kinyitogatni és feltekerni, egy jó ideig el is szórakoztam vele. :3

Ismét árnyvadászok, de most könyvjelző formában. A fekete-arany párosítás jól mutat, ráadásul a teát inni nem tudókra (lásd: én) is gondoltak, ezért laminálták is.

Az utolsó apróság nem más, mint egy vadrózsás ajak balzsam, ami az Isabelle Lightwood mosolya nevet viseli. Az illata nagyon tetszik, igazi rózsa illata van. Talán többet szagolgatom majd, mint használom. :D És igen, ez is Shadowshunters-es.

És taptararaaap elértünk a könyvhöz, amit egy könyvszütyőbe rejtettek. A felirat rajta azt hiszem olasz, bár ebben nem vagyok biztos. Bármilyen nyelven is írtak rá, iszonyat jól néz ki. ^^ Végre nem kell annyira féltenem szállításkor őket. Bár így majd ezt fogom.

A regény pedig nem más, mint Lana Millan: Raziel c.kötete. Én még nem hallottam róla, de a fülszöveg alapján nem lehet rossz, sőt kifejezetten érdekes. Ráadásul dedikált, és könyvjelző, valamint egyedi kis írói jegyzetek is vannak benne! *-* Velem ellentétben mások már rég kitalálták, míg nekem tippem sem volt. Igyekszem minél hamarabb elolvasni és beszámolni nektek róla.: )

A végére pedig hoztam egy "csoportképet". 💞

Összességében meg vagyok elégedve a csomaggal, kellemesen csalódtam benne. A tesztcsomaghoz képest látni a fejlődést, remélem ez így lesz majd ezután is. :) A fanartok leginkább árnyvadászosak voltak ami egyáltalán nem baj, csak furcsa volt, hogy nincs összhangban a könyvvel. Ezen kívül talán a szalmás kitöltő anyagot hoznám fel negatívum ként, de csak félig mert végül is jó volt kutakodni. Az egyediségük nagyon megtetszett, alig várom már, milyen lesz a következő csomag. :) Őszintén szólva egy kicsit reménykedtem egy fémmentes nyakláncban, mint ami ez előzőben is volt, de így is imádtam a csomagot. ^^

Ha szeretnétek megrendelni a májusi csomagot, szombattól megtehetitek ITT , ráadásul egy új fajta csomag is bejött a képbe, a Dark Bubble.

Én sajnos nem valószínű, hogy a hónapban meg tudom rendelni. :( De ha minden jól megy, talán a júniusit majd igen.:)
Nektek mi tetszett belőle a legjobban? Min javítanátok? Aki rendelt az írja le kommentbe a tapasztalatait, ha van kedve. :)

A képek kint lesznek az instagram oldalamon is: https://www.instagram.com/ellamara_bookranahn/

Ha van kedvetek, nézzetek be a BubbleBook
oldalaira is. :)

2018. április 1., vasárnap

2018. március ~ összefoglaló


Mindenek előtt mivel már átléptünk áprilisba és a húsvéti nyuszi is ideért, szeretnék mindenkinek Nagyon kellemes, áldott, békés és boldog húsvéti ünnepeket kívánni!💖👯

Sziasztok! :)
Úgy gondoltam idén nekiállok minden hó végén egy összefoglaló kis rovatnak, ahol elmondom mik történtek abban az adott hónapban, és mik várhatóak a következőben. Fogadjátok sok szeretettel a márciusi összegzőmet! :)

Őket olvastam a hónapban:



Őt olvasom jelenleg:




Várható értékelések áprilisban:

  • Penelope Ward: Jake ​Undone – Jake megadja magát (Jake 1.)
  • Penelope Ward: Stepbrother ​Dearest – Legdrágább mostohabátyám
  • Róbert Katalin: Szelídíts meg!
  • Sophie Jackson: Egy font hús 



Egyéb tervek áprilisra:

  • 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál részvétel + beszámoló
  • BubbleBook könyvesdoboz  értékelése
  • Posztolj verset az utcára! mozgalom részvétel 

Ezeket a sorozatokat nézem:


















És most jöjjön a hónap..



Kedvenc filmje:
Kedvenc dala:

Legjobb olvasmánya:
Legjobb képe:


        Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...